Home

Alyssa számára a messze észak nem csak ismeretlen vidéket, de idegen népeket, szokásokat is jelentett. Persze nem szívesen találkozott volna ismerős szokásokkal, hiszen éppen ezek voltak az okai, hogy menekülnie kellet. No persze, ő is hibázott, és tudta jól, Gorvik nem az a hely, ahol bármely hibát megengedhetne magának, de ettől még kényelmesebb a törvényeket, az országot hibáztatni a történtekért.

Megsértett egy idegent, ez még nem lenne bűn egyetlen valamire való Gorviki szemében sem, kiváltképp akkor, ha az idegen talán még csak nem is emberi ősökkel büszkélkedett. Nem volt oka gyanakodni, hogy az idegen már bizonyította ő is kiemelkedett, nem volt oka feltételezni, hogy egy nemesi család vendége, és még annyira sem volt feltételezni, hogy a dzsadok és amundok háborújába beavatkozó krániak egyik követe.

Egyetlen sértés, és a megbecsült kurtizánból, aki a nemesi házak hatalmát hirdető megannyi palota rendszeres vendége volt, a bálok, és mulatságok drága kellékeként, űzött vad lett hazájában. Nem számított, milyen szolgálatokat tett a családoknak, nem számított, hogy mennyi információt szerzett, ura, szeretője számára, hányszor vezette tévútra a titkaikat kereső ellenségeket, menekülnie kellett.

Menekülnie kellett, mert megsértette azt a szukát. Egy vékonyka szörnyszülöttről kiderült, hogy valódi szörnyeteg, talán a messzi Krán szülötte. S, ha neki ezer fontosabb dolga is akadt, a sértés megtorlásánál, a Gorvikiaik mindig is szívesen vették saját kezükbe az igazságszolgáltatást. S az idegengyűlöletnél egy dolog volt erősebb egy gorvikiban: A Krániak iránt érzett rettegéssel vegyes végtelen tisztelet.

Szívesen kidekorálta volna késével azt az idegen szukát, szívesen töltené ki a haragját bárkin aki hasonló, megízleltetve velük a fájdalmat, a kínt, amely a Kosfejes Úr számára olyan kedves. A kínt, amelyet az életre szóló sebek okoznak, amelyet a megannyi szerrel bekent sebekhez érő ruha okoz... Ehhez képest menekülnie kellett, s meg sem állt egészen Északig.

Itt nem volt Kráni befolyás, s ahova elért, nem voltak nagy birodalmak sem. Bár Toront szinte mindenhol félték, a megannyi városállam mindegyike független volt, s ez jó lehetőséget jelentett számára akár a bujkálásra, akár a menekülésre. De valamiből meg kell élnie, kurtizán mégsem lehetett.

Korábbi életéből megmentett csekélyke vagyona némi esélyt ígért a túlélésre, a sokak által megbízhatatlannak mondott gorviki veretű aranyait helyi ezüstökre cserélte - s napokig átkozta a pénzváltót, a vesztességéért - ékszerei javát pedig eladta. A menekülés nem volt olcsó, s ahogy gondolta a letelepülés sem lesz az. S kinek lenne szüksége egy Gorviki kurtizánra?

Persze értett ő máshoz is, igaz a ramiéra forgatásáról szerzett tapasztalatai sem számítottak igazán értékesnek hazáján kívül, csekély mágikus hatalma pedig könnyen lehet, hogy ismét üldözötté tette volna - sokat hallott, a híres, hírhedt Inkvizícióról - maradtak hát a főzetek, nomeg a főzés.

Hiszen nagyanyja még egyszerű szakácsnő volt a nemesek birtokán, így gyermekként volt alkalma ellesni pár recept titkát, és bizonyára akadnak, akik még nem ismerik a Gorviki ízeket. S nem ismerik a Gorviki vendégszeretet sem. Megannyi meglepetés vár a vendégeire - gondolta - és e szerint cselekedett.

Nem volt nehéz megtalálni a megfelelő helyet, s megszerezni sem tűnt lehetetlennek igaz a megmaradt ezüstpénzek bizonyára kevésnek bizonyultak volna, s kellett a pénz másra is. Persze az életet jelentő főzet az egész családnak értékesebb lehet bármely ezüstnél, s nem tűnt nehéznek megmérgezni az egész fogadót. S, ha a méreg nem is lett volna halálos - addig nem terjedt Alyssa tudása - ezt az áldozatainak nem kell tudniuk.

A terv hamar készen volt, s bár Alyssa nem értett igazán az álcázáshoz, azért szinte minden bálon kicsit máshogy kellett kinéznie. S tudta jól, akit egyszer lát az ember, akkor sem tartja fontosnak, azt ritkán ismeri fel később. Így bízott benne, a sarokmagasító, a bőre színét sötétebbre színező főzet, a szemének vonalát kicsit kiigazító festés, a kebleit leszorító rongyok, a ruha ügyes csíkozása, s bélelése bőven elég lesz ahhoz, hogy később ne ismerjék fel.

Persze néhány apróbb bőrhibát is festett magára, s egy főzetettel a rekedtesebb hangról is gondoskodott, kicsit görnyedtebben járt, s megpróbálta utánozni a dzsadok beszédstílusát. S persze dzsad asszonyokhoz hasonlóan rejtegette mind az arcát, mind a haját, az álca alól azonban a saját hajától igencsak eltérő színű tincs kandikált ki.

Egy különös, tán éppen az Ibarából származó, füstölőbe tett különös bódítószer pedig, bár számára bódulatot is ritkán hozott már, kiváltképp az ellenméreg birtokában, azok számára akik először szívják be a füstjét a különös látomások, bódulat mellett napokig tartó rosszullétet, és a látomásokat követő heves fejfájást okoz.

Nem drága, nem különleges, de északon bizonyára javarészt ismeretlen. Nem kellett sokat tennie, csak besétált az egyszerű fogadóba, egy italt, s némi élelmet kért, s a saját asztalán meggyújtotta a füstölőt, majd egy jó pillanatban távozott, hogy másnap reggel gyógyírt kínáljon és keverjen a "halálos méregre".

Gyógyírt keverni? Az ő szerény tudásával? A meglévő ellenmérget hígítani, keverni olyan füvekkel, főzetekkel, borral, amiről tudja, nem befolyásolja a szer hatását sokkal egyszerűbb. Persze tudta, ha nem az első szer hat, kicsit bizonytalan, melyik méregről van szó, mert idegennek mondja azt, akkor sokkal hitelesebb az alakítás, így többféle - valójában hatástalan - szert kell majd belekevernie. De ennyi belefért, ennyit megért számára az a fogadó, s gyanította a sikerhez ennél sokkal többet is kell majd dolgoznia.