Print
Category: M.A.G.U.S.
Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

2017 08 20 2Ha a 3 legsúlyosabb problémát kellene megneveznem, ami a M.A.G.U.S. jelenlegi helyzetéért felel, akkor 3 olyan probléma jutna eszembe, ami jóval kevésbé a rendszer, vagy a világ problémája, sokkal inkább a kiadóé, alkotóké. Bizonyára ismerjük az Enoszuke című, nem épp törvényesen megjelent, kiegészítő történetét, és azt, hogy ez után Enoszukét pár irodalmi alkotás lerombolta. Erről nagyon könnyű azt mondani, hogy kicsinyes és durva bosszú volt, ami az adott helyszínt kedvelő játékosokkal, mesélőkkel, vagy éppen saját alkotásokat publikáló rajongókkal szemben is hatalmas kitolás volt. De a Summarium és a Kornya féle Krán sem véletlenül megy szembe Nyul mágiaképével, az ő Kránjával. 

A Papok, Paplovagok című kötet túltápolt Ellana papnőjéhez hozzá tartozik ám az is, hogy Ellana a hűtlenség és a léhaság istennője, előtte örök hűséget fogadni butaság. A léhaság pedig pont a magtalan, terméketlen kalászhoz is kötődő kifejezés, a terméketlenség istennőjétől termékenységet kérni, az anyatermészet és annak termékenysége mögötti erőt figyelmen kívül hagyva a korábbi helyzetet ignoráló logikátlanság. Csak éppen a PPL mögötti alkotók viszonya Mogorva Chei gazdájával nem éppen pozitív. A gond csak az, hogy minden ilyen személyes érzések mentén végzett változtatás a játékosokkal, mesélőkkel, rajongókkal tol ki leginkább. 

Csakhogy a fenti keresztbeírás mögött nem csak a bosszút sejthetjük, hanem egy olyan igényt is, hogy a mindenkori hivatalos alkotók tartanak egy olyan világtól, amihez más jobban ért. Ha más lefektet egy alapot, amin át bárki jobban érthet a világhoz, jobbat alkothat benne, az számukra kellemetlen versenyfeltételeket termet. Olyanokat, amivel állni a versenyt bátorságot igényelne. Nem is keveset. De az igazság szerint a baj ennél nagyobb, mélyebb.

A M.A.G.U.S. megannyi alkotóján rajta van Ellana áldása, ugyanis az utóbbi időben merőben terméketlenek, hűtlenek a világhoz, hűtlenek a rajongókhoz, olvasókhoz. Az ígérgetés, hitegetés megy, de írni keveset írnak. És nem az a helyzet látszik mögöttük, mint a Trónok Harc mögött, hogy van a szerzőnek sok kapcsolódó munkája, hanem inkább a terméketlenség. Inkább egy olyan helyzet, ami kapcsán azt látjuk, nem él bennük annyirta Ynev, hogy minden nap egy új és érdekes történetet meséljenek el, hogy minden hétvégén új kalanddal várjanak egy csapatot.

Ha pedig nem érzik magukban azt, hogy millió és egy jó történetük lenne, akkor könnyű  egy kicsit kompenzálni. Mondjuk nyílgéppuskával, más coolnak szánt, de valójában meglehetősen üres eszközzel. Azt érezzük, hogy nem bíznak abban, hogy a történetük ilyen trükkök nélkül megállná a helyét, és kényszeresen nyúlnak valamihez. Ez éppen úgy a bátorság és az önbizalom hiányáról árulkodik, mint a terméketlenség, a keresztbeírás, rombolás. 

De valós érvek helyett a folyton változó eredeti álláspontra hivatkozni, remélve, hogy a régi Rúna magazinok oldalain leírtakra már senki sem emlékszik, és emellé a hatalmat odatenni is arról szól, hogy nem csak az érv kevés, de az alkotók abban sem bíznak, hogy az Ynev képük meggyőző lenne. 

Vannak alkotók akik távoztak, bíztak magukban, és az új világuk, új alkotásaik is legalább annyira érdekesek lettek, mint a régiek. És vannak akik maradtak, de sem Yneven, sem az egykori testvérként megjelölt Hálózat regények világán nem túl termékenyek. Nincs meg a bátorságuk, az önbizalmuk ahhoz, hogy az adott világon belül sokat publikáljanak, egyenlő feltételekkel (rombolás nélkül) megméressék magukat, de nincs meg a bátorságuk arra sem, hogy olyan világot alkossanak, amiben otthon éreznék magukat és amiben termékenyek lehetnének. 

Ha meglenne az utóbbira a bátorságuk, más világokat látnánk Gáspár András, Kornya Zsolt és a többiek tollából és ezekkel sikeresek lennének, akkor a M.A.G.U.S. kapcsán is könnyebben adnának teret olyan projekteknek amik csak a rajongóknak tetszenek. Kevésbé kellene keresztbeírni, rombolni. 

Hits: 6560


You don`t have permission to comment here!

Comments on A M.A.G.U.S. vesztét a gyávaság okozza?

Be the first to comment
Please login to comment

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.