Bemesélés 1. rész - A banda klubházában

Csak ámul és bámul, tényleg. Tudja értékelni a kopói tehetséget, és a kislányban igazán minden megvan. Kreativitás - végtaghossz, igazán, micsoda poén! -, kitartás, karizma, kapcsolatok... Hiába no, nem minden Józsiból lesz katonai nyomozó.
Már csak az érdekelné, hogy mi az istenért állt eléjük ezzel a kétségtelenül gyönyörű nyomozati anyaggal. Nem szívjóságból, igazságszeretetből és egyéb csillámporos okból: köz- vagy megacéges alkalmazott ilyet csak igen ritka csillagállás alatt tenne. És nyilván nem is azért, hogy öt perccel tovább élvezze Rákosborzasztói Bill feszengését egy mérsékelten drámai jelenet keretében. A következő téma, amit fel fog hozni, Wengren szerény szakvéleménye szerint egy "szívességkérés" lesz.
Az ötlettől, hogy a Fort Lewis-i hazafiak szívességet kérhetnek tőlük mint eldobható kiszerelésű utcai bandától, határozottan rosszabbodni kezd a fejfájása.
Elébe vágna a várakozásnak egy következő bájolgó kérdéssel, de úgy érzi, jobb ha, Jim bácsira bízza a dolgot - zsaruként alaposan beleverték, hogy a junior ne pofázzon fölöslegesen, ha a sokat látott veteránok intézkednek. Inkább lapul és oda-vissza pillantgat a tünde és Jim között, néha pedig a lehetséges hátsó kijáratok felé sandít... Csak ha mégse mentenék meg varázslatos módon az irháját a gyilkosság vádjától. Bejáratott menekülési terve van az épületegyüttesből, csak úgy, diszkrét paranoia, remélhetőleg most sem fog praktikumnak bizonyulni.
Ja, és Bill, persze, Bill. Róla el is feledkezett időközben, és ha nem ugrál, nem is fog eszébe jutni. Billről elég hamar kialakult a véleménye. Hunyó, ráadásul rosszul játssza meg magát, amit Wengner maga szerint meg tud ítélni, mert ő született tehetség benne. Bill vagy a derék hazafiak csnálják ki, vagy ha alkut kötne, a banda kevésbé szentimentális öregjei latba vetik a kapcsolataikat és hosszú, körülményes módon átküldetik Narniába. Magyarán, Bill halott, csak hülye hozzá, hogy észrevegye.

Szürcsöli a kávéját, hallgatja a társalgást és közben retteg. De nagyon. A tünde szövegéből igazán nem sok részlet derül ki, de az, hogy most nem kimondottan a saját kezükben van az életük, na az például egészen nyilvánvalóan.
Inkább lenne egy hétig másnapos, csak ne érezné ennyire a guillotine-t a tarkója fölött. És nem csak kormányügynökségekről van itt szó, hanem a Starról is. Ha épp ők szakadnak tartósan a nyakába, abból nem kis problémája lehet. Ami azt illeti, kicsit fura is ez az ügymenet, mert...
- Időt kérek, időt kérek! - vakkan bele az ifjonc kérdésébe a klasszikus focista kézjelet mutogatva a tünde felé. - Már ne is haragudjon, hogy megkérdőjelezném a szakértelmét, de miféle nyüves köze van ehhez a Starnak? Na mintha bánnám a társaságukat, csak... tudja, nem készültünk elég fánkkal és kávéval. - vigyorog olyan pofázmánnyal, amivel leginkább egy különösen izzadékony, stresszes antropomorf rókára emlékeztet. - Miért nem tartóztatja le, akit kell és koncetrálunk mind szépen arra, hogy, öhm... hogy ne legyünk benne ebben a bizonyos ügyben?